Általános kérdések, elvi, elméleti kérdések, magyarázatok > Az öt biológiai természettörvény

1. A megbetegedések vastörvénye

(1/2) > >>

Admin:
Az első biológiai természettörvény: a Megbetegedések Vastörvénye
Minden ún. megbetegedés egy érzelmi megrázkódtatással keletkezik.

          A Rák Vastörvényének van három ún. kritériuma (attól kritérium, hogy mind a három teljesül).

a.) Minden ún. megbetegedés (ami magába foglalja a rákot is) egy konkrét, váratlan, minden korábbinál súlyosabb, igen hevesen, drámaian, és elszigetelten megélt konfliktusélmény-sokkal keletkezik, egyidejűleg mind a három szinten: a lélekben, az agyban és a szerven. Ahhoz tehát, hogy egy agyi góc és egy testi elváltozás beinduljon, előtte törvényszerűen el kell szenvedni egy érzelmi megrázkódtatást, át kell élni egy érzelmi kilengést. Ha az elváltozás nem mérgezés, nem baleset, nem sugárzás, vagy természetellenes táplálkozás következtében alakul ki, akkor csak konfliktus hatására indulhat be. Nincs más lehetőség.

b.) Az elszenvedett konfliktus érzettartalma meghatározza az agyban megjelenő elváltozás (ez az ún. Hameri góc) és a szervi elváltozás helyét. Értelemszerűen az érintett agyi vezérlőközpont által vezérelt szerven tapasztalható az elváltozás. 

c.) A három szint folyamatai mindig szinkronban, egyszerre és azonos ütemben zajlanak le. Lélek- Agy- Szerv szinteken!   Ez azt jelenti, ha bekövetkezik a konfliktus, ez azonnal megjelenik az agyban, és azonnal beindul a szervi elváltozás. Az elváltozást beindító nyomógomb a lelki síkon van. Ha a konfliktus megoldódik, az agyi tünetek is megváltoznak, beindul az agyszövet helyreállítása, szervi szinten megáll a rákos növekedés, és a létrejött daganatok elbontásra kerülnek, a fekélyek, sorvadások újból felépülnek.

           Ezt a különleges, jellegzetes, megbetegedést beindító érzelmi konfliktust nevezik biológiai konfliktusnak, az új Orvostudományban ún. DHS-nek. Ez abban különbözik az összes többi pszichológiai és egyéb konfliktustól, hogy lényében rázza meg az embert, és azonnali testi tüneteket produkálunk!

"Hogy miért nem tudunk magunknak akaratlagosan ilyet KIVÁLTANI? Elég nehéz magunkat megijeszteni... Azonban, ha sínek már le vannak fektetve, tudatosan hergelhetjük magunkat, és azzal befűtünk az elváltozásnak" /Barnai Roberto/

Szerv Atlasz lapkód:   1.1.0.


Nagyobb méretben megtekintéshez kattintson a képre.A Szerv Atlasz zöld hátteres része szabadon másolható, és akár
egyben letölthető: http://hd.szervatlasz.hu (1440 x 1080, .zip, 61 MB)
Projektorra optimalizált méret: http://svga.szervatlasz.hu (1024 x 768, .zip, 36 MB)

A fórum hozzászólások tartalma azonban jogvédett tartalom.
Felhasználhatósággal kapcsolatban lásd
Az idézés és hivatkozás szabályait
és a Szerv Atlasz impresszumát.
Köszönjük, hogy erről nem feledkezik meg.

(Ha célirányosan, egyszerűen, jogszerűen
utalni, hivatkozni szeretne erre a tartalomra,
kattinson a jobb egérgombbal a hozzászólás
címsorára, "Hivatkozás címének másolása"
és azt illessze be oda, ahol hivatkozni óhajt.)
Lásd még a biológiai konfliktus (DHS) általános ismertetőjegyeit a DHS c. témában.

(A Megbetegedések Vastörvénye = Rák Vastörvénye). Hamer doktor a rák kutatása során bukkant rá erre a természettörvényre. 1986-ban, amikor megtalálta az ötödik biológiai természettörvényt is, akkor döbbent rá, hogy ez nem csak a rákra, hanem minden elváltozásra érvényes - a biológiai természettörvényeknél jelölt kivételekkel. Kiderült, hogy minden elváltozás ugyanazon törvényszerűségek szerint működik, a két dolog, ami variálódhat, az a konfliktus intenzitása és a konfliktus-aktív szakasz időtartama. Ezek határozzák meg az elváltozás mértékét. "Mechanikailag" tehát nincs különbség a gégegyulladás és a gégerák között - csak az elváltozás súlyossága különböző. Bizonyára azért hagyta meg Hamer doktor ezt a nevet, mert a rákos betegségek esetében a leginkább nyilvánvaló az elszenvedett érzelmi sokk, és a hatására kialakuló szervi elváltozások összefüggése.) 

safranydaniel:
Hogyan lehet azt egyértelműen eldönteni, hogy egy tünetegyüttes hátterében konfliktus vagy pl. karcinogén anyag, sugárzás, mérgezés áll? Illetve ha nem konfliktusos eredetű az elváltozás (pl. egy daganat), akkor az új medicina értelmében mi a teendő?

Vadvirág:

--- Idézetet írta: safranydaniel - 2011. Március 21. - 10:13:15 ---Hogyan lehet azt egyértelműen eldönteni, hogy egy tünetegyüttes hátterében konfliktus vagy pl. karcinogén anyag, sugárzás, mérgezés áll?
--- Idézet vége ---

Dániel, a legegyszerűbb, ha kikérdezed az illetőt. Elszenvedett-e a szervi tünetek megjelenése előtt egy DHS-t, a vonatkozó érzelmi tartalommal? Ha pedig mérgezésről van szó, milyen vegyszeres (például gyógyszer) kezelés alatt áll (amelynek a kérdéses tünet hatása, mellékhatása lehet)? Munkája során kerülhet-e kapcsolatba veszélyes (mérgező, sugárzó) anyagokkal? Így kiderül, mivel állunk szemben.


--- Idézetet írta: safranydaniel - 2011. Március 21. - 10:13:15 ---Illetve ha nem konfliktusos eredetű az elváltozás (pl. egy daganat), akkor az új medicina értelmében mi a teendő?
--- Idézet vége ---

Vegyszeres behatás, mérgezés hatására nem alakulnak ki lokális sejtszaporulatok (daganatok).

Amennyiben az Új Medicina nem érvényes az elváltozásra (például mérgezés vagy sugárzás miatt roncsolódott szöveteknél), kifejezetten ajánlott hozzáértő szakemberhez (orvos, gyógyszerész, mérgezés specialista) fordulni. Ezekben az esetekben az Új Medicinának sajnos nem vesszük hasznát, egyáltalán nem biztos, hogy tudunk segíteni, és egyáltalán nem is javasolt átlépni az illetékességi köröket.

Az elváltozás súlyossága alapján az egyén meg tudja ítélni, hogy szüksége van-e hozzáértő segítségére vagy sem. Például, ha főzés közben megégetném a kezemet és vízhólyag keletkezne rajta, nem biztos, hogy orvoshoz fordulnék vele. Ha viszont valaki az egész testét leforrázza, más a helyzet. Ez utóbbi esetben elkerülhetetlennek látom a külső segítséget (orvosi beavatkozás). Üdv, Vadvirág

Uzsika:
Kérdésem lenne a DHS-sel kapcsolatban. Még mindig nem igazán tudom magamon beazonosítani, hogy mikor szenvedek el ilyen konfliktust vagy mikor bosszantom csak fel magam. Az lehetséges, hogy a DHS elszenvedését testi jelek is kísérik? Ez valahogy nem tiszta nekem. Mire gondolok? pl. szó szerint azt érzi az ember, hogy összeugrik a gyomra, vagy összeszorul a torka, vagy érzi, hogy hirtelen felszökik a vérnyomása, nem jut szóhoz szó szerint. Ezek pillanatnyi érzetek. Ha így van, akkor ezek a jelek mindig jelen vannak, vagy nem feltétlenül???? A másik kérdés:  elkerülhető a DHS, ha nem elszigetelten éljük meg- ezt tudom.  Ez azt jelenti, hogy elegendő, ha megbeszélem utána valakivel, vagy abban a pillanatban amikor átélem ezt a konfliktust, kimondom az érzést, amit rám gyakorolt. Hogy kerülhető el a tényleges DHS ???? Nem egyszerű ez a DHS ügy. Valahogy nem sikerült ezt a tudást a  gyakorlatban kamatoztatnom..
Köszi a választ előre is.

Uzsika

Vadvirág:
Uzsika, nagyon jók a kérdéseid, a biológiai konfliktus miben léte engem is nagyon sokat foglalkoztat, mind a mai napig.


--- Idézetet írta: Uzsika - 2011. Április 03. - 19:17:58 ---Az lehetséges, hogy a DHS elszenvedését testi jelek is kísérik? Mire gondolok? pl. szó szerint azt érzi az ember, hogy összeugrik a gyomra, vagy összeszorul a torka, vagy érzi, hogy hirtelen felszökik a vérnyomása, nem jut szóhoz szó szerint. Ezek pillanatnyi érzetek.
--- Idézet vége ---

Pontosan ilyen, amilyennek leírod. Ezeken felül a végtagok hideggé válnak, a pulzus pedig szaporává. Derült égből villámcsapásként ér, hideg zuhanyként, mint amikor kimegy a biztosíték, leblokkol. Nem véletlen az ezotériában sem az "érzelmi blokk" kifejezés.


--- Idézetet írta: Uzsika - 2011. Április 03. - 19:17:58 ---Ha így van, akkor ezek a jelek mindig jelen vannak, vagy nem feltétlenül?
--- Idézet vége ---

Az érzetek a konfliktus intenzitásával arányosan jelentkeznek, tapasztalatom szerint a DHS pillanatában a legintenzívebben.

Bővebben a Szerv Atlasz 1.2.1-es oldalán tájékozódhatsz a tünetekről, érdemes figyelni önmagadat, hogy nálad hogy jelentkezik, mik a rád jellemző tünetek. Ha kontrollálni szeretnéd magadat, kérdezd végig egyesével az 5 DHS kritériumot, hogy igazak-e a konfliktusodra.


--- Idézetet írta: Uzsika - 2011. Április 03. - 19:17:58 ---Ez azt jelenti, hogy elegendő, ha megbeszélem utána valakivel, vagy abban a pillanatban amikor átélem ezt a konfliktust, kimondom az érzést, amit rám gyakorolt. Hogy kerülhető el a tényleges DHS?
--- Idézet vége ---

Elkerülni elég nehéz... Tudod, csak a hulláknak nincsenek konfliktusaik. :)

A konfliktus az 5 kritérium bármelyikének megszüntetésével feloldható. Bővebben ITT olvashatsz a konfliktus feloldásról. Tapasztalatom szerint a kibeszélés csak akkor segít, ha sikerül általa megnyugvást elérni. A leghatékonyabb módszer a valós élethelyzet megoldása.

Gyakorlat teszi a mestert. Minél több értelmes biológiai különprogramon leszel túl, annál nagyobb tapasztalatod lesz benne, milyen is a DHS. Biciklizni is úgy lehet megtanulni, ha az ember elkezdi gyakorolni... Az Új Medicina egy gyakorlatias tudomány. :) Üdv, Vadvirág

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése