Kedves Zorba!
Az a tapasztalatom, hogy az újmedicina mély ismerete szükséges ahhoz, hogy ne darálódjunk be a protokolloknak. A lányodnak is kellene ezzel foglalkozni ahhoz, hogy merje bevállalni azt, hogy vár, és figyelteti a "folt" alalkulását. Az egész mizéria azért van, mert félnek az áttéttől, és ezért gyorsan-gyorsan el akarják távolítani a szervet, mert azt hiszik, hogy ezzel megmentik, majd figyelik az embert és találnak újra-újra valamit, ha hagyja magát a diagnózis sokkoknak.
Szóval először is azt javaslom, hogy ha bármilyen vizsgálati eredményt kap, akkor használja a zsebkendő trükköt: monja el egy zsebkendőnek, hogy az orvos most hozzád fog beszélni. Ha ezt elég komolyan megteszi, akkor az automatikus agya nem fog arra reagálni, amit húsz éve bekondicionáltak az er-á-ká hangokhoz.
Érdemes megelőzni pár dolgot:
1. támadási konfliktus: megtámadta a hasamat a betegség, hártyaprogramok
2. elhagyatottság: vizesedés
3. önértékelés letörés: nem vagyok elég jó, hogy megoldjam, meggyógyítsam magam, kötőszövetek
4. veszteségi konfliktus: elvesztem a szervemet... posztmortális konstelláció...
Leggyorsabb tűzoltó módszernek javaslom a kiírást, amiről a youtube-on találtok videót:
Tudatossággal, tájékozódással, tanulással lehet a probléma fölé emelkedni, azonos szintről nem lehet megoldani. Amíg az ember retteg, és a tumor marker eredményt várja, meg azt, hogy jóindulatú, vagy rosszindulatú. Számatalan konfliktust szenvedhet el fölöslegesen.
Nekem három petefészek cisztám van, ami ennek a folyamatnak a vége. 15 éve. Azért nem műttettem meg magam annó (az orvos azt mondta, hogy endometriózis és ebbe bele fogok halni és a modern orvostudomány rajtam nem tud segíteni, nem lehet gyerekem... a kontrollon pedig azt mondta, ez a csokiciszta itt van MÉG, erre hagytam ott őket és megkerestem azt az orvostudományt, amely tud rajtam segíteni, de ehhez idő kellett, 10 év, és bátorság, hogy ezt kivárjam és közben tanultam.)
Javaslom, hogy keressetek fel egy konzulenst és keressetek módszert, amivel ő tud oldódni. Tudom, hogy már megoldotta az önértékelés letörését, de 20 évesen egy rákdiagnózis keményebb, mint idősebb korban, amikor az embernek már több tapasztalata van. Szóval a terápia, lelki oldódás javasolt. Én a családállítást javasolnám erre, hogy megnézzétek annak a drámának az okát, hogy miért kellett, hogy halljon egy ilyet, és miért nem egy olyan orvoshoz került, aki mást mondott volna vagy másik fázisban került volna el vizsgálatra. Ennek olyan okai szoktak lenni, hogy valakinek a sorsát átvállalta a családban, akinek hasonló problémája volt (nem muszáj ezt a rokont ismernie, mert ez lélek szintű dinamika.)
Egy petefészekkel is lehet gyermeke, viszont azt a sok stresszt megelőzni, ami éri a műtéttel, a rettegéssel, hogy mikor jön az áttét, megéri azt, hogy tanuljon, tájékozódjon és oldásokra járjon.
Minden jót kívánok Nektek, sorsfordító gyógyulást!