Igen rengeteg nézőpontbéli konfliktus van közöttünk, ami már olyannyira megoldhatatlan, hogy inkább nem beszélünk egymással csak a legszükségesebb dolgokról, mint pl. unoka mikor megy mikor jön.
Kedves Cering!
Én úgy látom, hogy a fenti helyzetnek két alapvető oka lehet. Az egyikkel nem tudom, mit lehet tenni azon kívül, amit te is teszel: lényegi dolgokról nem kommunikálni vele.
A másik esetben talán van egy kis remény.
Az egyik ok, amiért ilyen helyzet alakul ki az, hogy a szülő birtokának tekinti a gyermekét. Úgy érzi, a gyermeke akkor is engedelmességgel tartozik neki, ha már felnőtt. Vagy ha nem is így fogalmazódik meg benne, akkor valahogy úgy, hogy a gyermek feltétlenül rossz úton jár akkor, ha nem követi a szülő által jónak látott utat. Ezt pedig a korkülönbséggel, a "nagyobb tapasztalattal" indokolja. Az ilyen esetben nem tudom, mi többet lehet tenni azon kívül, amit jelenleg Te is teszel.
Viszont az is előfordul, hogy tényleg csak a féltés dominál nála. Ilyenkor talán lehet alapozni a bizalomra. Arra, hogy bízzon benned. Bízzon abban, hogy az életedet tudod irányítani akkor is, ha Ő ezt nem látja át teljesen. Ha esetleg a félelme mögött olyan bűntudat is lappang, ami szerint nem kaptál kellő figyelmet tőle gyermekkorodban, és emiatt érzi úgy, hogy nem készített fel alaposan az életre, meg lehet próbálni meggyőzni az ellenkezőjéről pl. úgy, hogy megmutatod neki, milyen létfontosságú dolgokat tanultál a példáján és tanácsain keresztül, amik most sokat segítenek neked.
Ebben az esetben szerintem sokat javulhat a kapcsolatotok.
Mindenesetre, nekem felrémlik az a szituáció, amikor a fiaim jogosítványt kaptak, és átültem az anyósülésbe. Mi tagadás, az elején néha vizet facsartam a fogódzóból egy-egy forgalmi helyzetben annak ellenére, hogy nem volt komoly veszély. Aztán lassan megtanultam, odabízni a dolgot a sofőrre, és az univerzumra. Pláne, miután tudatosult bennem, hogy a véletlen is segíti őket a vezetésben. Pl. a nagyobbik fiam elütött egy fekete kóbor kutyát. Este, esőben, a fénylő fekete aszfalton mászkált szegény, és a fiam csak akkor vette észre, amikor átdöccent rajta az autó. Napokig lelkiismeret furdalása volt miatta, de megtanulta, hogy mennyire figyelni kell vezetés közben. Vagy, egy lámpánál hirtelen fékeztek előtte, ezért ő, és a mögötte jövő is hirtelen fékeztek. A mögötte jövőbe viszont belecsúszott az az utáni autó. A fiam akkor értette meg igazán, hogy mennyire figyelmesnek kell lenni a fékezésnél is.
Meggyőződésem, hogy akkor, ha nem adtam volna neki bizalmat az elején, hanem folyton aggályoskodok, nem egy kutyát ütött volna el, hanem komolyabb dolog történik. A koccanás sem a mögötte lévővel esik meg, hanem vele.
Nagyon fontos, hogy magad vezesd az életedet is, és ehhez teljes bizalmat kapj. Ezt talán sikerül megértetni anyukáddal is. Ha nem, akkor tényleg le kell hajtani a napellenzőt az ő oldalán, mert jobb, ha nem látja az utat...
Téma: torok-köszörülési-kényszer (Olvasták 11597 alkalommal)